


Az államalapítás ünnepéhez méltó változatos színes program várta a városlakókat a Várszínpadon és a várkörnyékén.
A várkertben már kilenc órakor elkezdődött a III. Krumpli Fesztiválhoz kapcsolódó főzőverseny.
A Budapesten megrendezendő úszóbajnokság magyar sikerei láttán, a meghirdetett különböző versenyszámban, leányok és fiuk, férfiak és nők több tucatnyi versenyzőjével rendezték meg a feszítetett víztükrű úszómedencében a különböző versenyszámokat. A Várfürdő lelkes közönsége nagy tapssal és ovációval fogadta a győzteseket az eredményhirdetésen. Az augusztus 20.-ai egész napos Várszínpadi műsort, tíz órakor ",,Sláger mindenkinek" Pap Rita és Bodnár Attila indította el, a gyerekek aktív részvételével.
A történelmi egyházak papjai, Csiszár Ákos tb. esperes, Bancsi Zoltán római katolikus káplán valamint Kocsis Antal görög katolikus káplán áldotta és szentelte meg az új kenyeret. A megszentelt új kenyerekből a közönség is részesült.
Ezt követően pedig beindult a több órás szórakoztató műsor özön. Nagy sikert arattak a Mistral Ifjúsági SE, Nyírzem mozgásművészeti csoportjai. De vastapsot kapott a DÉEM stúdiósok változatos, verses zenés összeállítása. A nyíregyházi Várady Péter éneke után a Vogue nyári divatparádés zenés- táncos divat showját is elismerő tapsokkal honorálta a szép számú nézőközönség.
A szervezők minden korosztályra gondoltak. Volt itt arcfestés a gyerekeknek.
A legkedveltebb a Kruppa-Mag Kft és a Nyírség-Hasso Kft sátra volt. A kisvárdai kenyérgyárának látványpéksége, s a kisült triász lisztből készült finomságok hamar elfogytak. A Triász kenyérből, itt már megjelent a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér is.

A kisvárdai kenyérgyárának látványpéksége, s a kisült triász lisztből készült finomságok hamar elfogytak.
( foto: Vincze Péter )
A finomságával illatozó gulyás is nagy közönségsikert vívott ki magának. A sátor munkáját a kisvárdai kenyérgyár igazgatója Mák János és a mesterpék Tara Zoltán irányította. A gyerekeknek, de még a felnőtteknek is meglepetés volt a látványpékség. 14.00 órától a Várfürdőben: Erőemelő-versenyt szervezett és rendezett a tízszeres erőemelő magyar bajnok Gyimesi Gábor. Ez a bemutató egyben tehetségkutató verseny is volt. Aki/k/ megunták a sétát, azok hintóra is pattanhattak, s tehettek egy ",,kört" a városban. Ez a jó hangulatú az időjárás által is kegyeibe fogadott pénteki nap igazi kikapcsolódást, és élményt nyújtott a várkörnyékére s a Várba kilátogatóknak.
forrás: Vincze Péter
(kj)
Szólj hozzá a Kisvárda fórumon: Augusztus 20.-a Kisvárdán
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu



