

Alig több mint egy fél éve, hogy átlépte a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium kapuját, s lett a 9/C osztály -emelt szintű angol tagozat- tanulója, Vajas Anna. Anna a Somogyi Rezső -volt 2. sz.- Általános Iskola tanulója volt. Az elmúlt fél év során több megmérettetésnek volt sikeres résztvevője. A Mikszáth Kálmán Középiskola /Balassagyarmat/ által meghirdetett országos novellaíró pályázaton II. helyezést ért el. „Egy XXI. századi sorsfintor" címmel írt novellát.
- Már régóta érzem, hogy van valami közöm az íráshoz. Ezt vette észre osztályfőnököm, aki egyben a magyar tanárom is, Dr. Sásné Naményi Emese, aki benevezett erre a pályázatra. Írásomban a jövő nemzedékét mutattam be a jelen körülményei között egy párhuzamot történetbe. Párhuzamot vontam a főszereplőm és édesanyja között. Maga a történet 30 év múlva játszódik, amikor a főhős leírja az életét, amikor annyi éves, mint most én. Anna nem nagyon szeret dicsekedni. A humán beállítottsága viszont meghatározó.
Vajas Anna Már közel tíz éve zongorázik, helyi s megyei versenyek eredményes szereplője.
( foto: Vincze Péter )
A zene az minden
Már közel tíz éve zongorázik, helyi s megyei versenyek eredményes szereplője. Legutóbb, mint zongorakísérő az „Alba Regia" Kamarazene Verseny megyei döntőjén, Barta Bálinttal (klarinét) és Barta Péterrel (szaxofon) a megszerezhető 60 pontból 56 pontot szereztek. Ezen a versenyen társait kísérő zongorajátékáért külön díjat kapott. Ezzel valószínűsíthető, hogy részesei lehetnek a Székesfehérvári országos versenyen áprilisban. Zongoratanárnője Tóth Ágnes, a fiúk felkészítője pedig Badó István fúvós tanár. Ezt megelőzően a XI. Országos Zeneiskolai Klarinétversenyen az előkelő 6. helyezést elért Barta Bálintot kísérte zongorán.
Most újabb területen is kipróbálja magát. Gönczné Gyarmati Krisztinához modern táncórákra jár. Most kamatoztatja a gyerekkori balett ismereteit. Ezt akkor a zongora miatt hagyta abba. Mert a zene az minden. Már ott is vagyunk a színjátszásnál. Hiszen az elmúlt év nyara óta tagja a DoktoRock csapatának. Édesapjával játszik együtt egy színpadon. De sikeresen szerepelt a Zalamat, internetes francia versenyen, ahol országos kilencedik helyezést ért el. Terveiben francia (középfokú nyelvvizsgával rendelkezik) mellett az angol nyelvből szeretne középfokot, franciából pedig felsőfokú nyelvvizsgát tenni. Ezen a francia nyelvi versenyen jól szerepelt a Besi, hiszen az első négy megyei helyezést a kisvárdaiak nyerték. Ennyi minden mellet van még a tanulás, napi három óra átlagban.
Magánélet, pihenés? Anna a következőket mondta.
-Igazából nagyon kevés szabadidőm van. Sokszor vagyok fáradt. Egy jó könyv, egy kis zene, s mellette az aktív pihenés felfrissít. Most éppen Jane Austen-t olvasok. De szeretem Örkény és Karinthy novelláit is. De a zene mellett igyekszem a hétvégeken az osztálytársaimmal (37 fős az osztálylétszám), barátaimmal -akik hasonló cipőben járnak, mint én- időt keríteni az abszolút kikapcsolódásra. Anna eredményei elérésében, a szorgalma mellett tanárai is jelentős szerepet játszottak és játszanak. A már említett osztályfőnökön, és magyar tanáron túl, sokat köszönhet a francia tanárának, Háló Zitának, angol tanárának, Csegei Lillának és angol nyelvi lektornak, Michael Leroy McQuery- nek. De büszkén említette Somogyis „múltját", osztályfőnökét, Juhász Bélánét, angol tanárát, Csimbók Anitát és a többieket. A kölcsönös szeretet és megbecsülés jele volt az is, hogy volt iskolája meghívta a karácsonyi ünnepségére, egy kis zongorajátékra.
Azt hiszem, hogy minden tanulás alapja a családban kezdődik. A család szó elégedett, harmonikus módon együtt élő felnőtt-/tek/ és gyermek-/ek/ képét idézi fel. Tudjunk egyszerűen, egymásra figyelően élni. Ennek eredménye a gyermek teljesítményképes tudása, melynek biztos támasza a nyugodt kiegyensúlyozott szülői háttér. Íme, ezt próbáljuk bizonyítani írásunkkal, Anna esetében.
forrás: Vincze Péter
Szólj hozzá a Kisvárda fórumon: A sikeres tanulás kulcsa a megfelelő hozzáállás
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz



