Kisvárda
Közel 160 fő részvételével indult el a Start Közmunkaprogram Kisvárdán
Április elejétől Kisvárdán is kezdetét vette a Start Közmunkaprogram. A Szabolcs - Szatmár - Bereg megyei város önkormányzata 158 ember számára biztosít munkát napi 8 órában.Ünnepi programmal tisztelgett Kisvárda a 48-as hősök előtt
Az 1848/49 - es forradalom és szabadságharc évfordulóján megemlékezést tartottak március 15 - én Kisvárdán. Az eseményen Leleszi Tibor polgármester ünnepi beszéde arra emlékeztette az egybegyűlteke...Programsorozattal ünnepli Kisvárda a Magyar Kultúra Napját
Január 22 - e a Magyar Kultúra Napja, ebből az alkalomból pedig ünnepi programsorozat veszi kezdetét Kisvárdán.Fél év múlva elkészülhet az új kisvárdai piac
Május végére készülhet el a tervek szerint a Kisvárdai Városi Piac. A csaknem kétezer négyzetméteren elterülő új létesítményt két épületrész alkotja majd, melyek közül az egyik lesz maga a piaccsar...Művészeti Alkotótábor Ajakon
Véget ért a IV. Ajaki Művészeti Alkotótábor.Pályázat rejtőzködőknek
A Felső - Szabolcs Ifjúságáért Egyesület pályázatot ír ki "rejtőzködő" tehetségek részére.Tanévzáró a Váriban 2011
Szombaton délelőtt tartotta ballagási és tanévzáró ünnepélyét a Vári Emil Társulási Általános Iskola.Tanévzáró a Somogyiban 2011 - videóval
Szombat délelőtt tartotta ballagási és tanévzáró ünnepélyét a Somogyi Rezső Általános Iskola.Tanévzáró a Teichmannban - 2011
Szombaton délelőtt tartotta ballagási és tanévzáró ünnepélyét a Teichmann Vilmos Általános Iskola.II. Bacsó Gokart Kupa - videóval
Szombaton délután rendezték meg Kisvárdán a II. Bacsó Gokart Kupát.Ismét lesz Bacsó Gokart Kupa
Szombaton rendezik meg a II. Bacsó Gokart Kupát Kisvárdán.Nemzeti Összetartozás Napja Ajakon
Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendeztek ünnepséget vasárnap Ajakon.VII. Kisvárdai Művészeti Napok
A kisvárdai Rétközi Múzeum, a kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Zene - és Művészeti Iskola, az Első Kisvárdai Képzőművészeti Műhely szervezésében került sor a VII. KISVÁRDAI MŰVÉSZETI NAPOKRA.Színjátszó tanszaki bemutató
A múlt héten a Weiner Leó Alapfokú Zene - és Művészeti Iskolában Színjátszó tanszaki bemutatót tartottak.Ruszin nemzeti ünnep 2011.
Május 22 - én Gödöllőn, a Szent István Egyetemen tartotta az Országos Ruszin Önkormányzat a ruszin nemzeti ünnepre emlékező ünnepségét.Tavaszi ruszin találkozó Kisvárdán
A tavasz, az anyák napja és a ruszin nemzeti ünnep apropóján gyűltek össze a Kisvárdai Ruszin Kisebbségi Önkormányzat képviselői és a város ruszinjainak egy csoportja.Vöröskeresztes ünnep, kisvárdai és záhonyi résztvevőkkel
Az elmúlt hétvégén a Sóstói Múzeumfaluban rendezte meg világnapi ünnepségét a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete.Egészségnap Tornyospálcán
Nagy sikere volt a május 13 - án (pénteken) megtartott Egészségnapnak a Közös Fenntartású Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatás és Könyvtár, tornyospálcai tagintézményében.Teichmann - napok 2011
A Teichmann Vilmos Általános Iskola tantestülete, tanulóifjúsága és szülői munkaközössége 2011. május 2 - 8 között rendezte a 17. Teichmann - napok rendezvénysorozatát, amely a környezetvédelem sz...50 év után is nyert a Besi - videóval
Szombat délelőtt a Besis Sportnap keretében került sor a futball - visszavágóra a Bessenyei és Szent IStván gimnázium csapatai között.Iránytű az egészséghez
Pénteken délután Tóthné Békés Zsófia természetgyógyász tartott előadást a kisvárdai Várszanház és Művészetek Házában.Sikeres a Zöld Zokni
Sikeresen lezárult a Zöld Zokni környezetvédelmi és újrahasznosítási pályázat.Szlovén Fafaragók és Faszobrászok Egyesületének kiállítása
Hétfő délután került sor a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házában a Szlovén Fafaragók és Faszobrászok Egyesületének tárlatnyitójára.Asztalitenisz Top 12 verseny Kisvárdán
A Megyei Asztalitenisz Szövetség Top 12 versenyt rendezett Kisvárdán, amely Nexus kupa néven lett megrendezve.Anyák-napi ünnepség
Szombat délután Anyák - napi ünnepséget tartotak a kisvárdai Várszanház és Művészetek Házában.Programok a Bessenyeiben
A 100. születésnapját ünneplő Bessenyei György Gimnázium és Kollégium változatos programokkal vár minden érdeklődőt.Ajaki sikerek az OSzTV-döntőben
Diáksikerek a vasútüzemvitel - ellátó szakos tanulók Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén.Szent Flórián-nap - koszorúzás
Koszorúztak Flórián - nap alkalmából a kisvárdai tűzoltók.A Rétközi Múzeumban minden hónap első keddjén táncos mulatság tartatik!
Nagy siker a kisvárdai Református Gimnázium és a Rétközi Múzeum közös szervezése, a táncház.Végzősök a Telegdiben
Pénteken lovasfogatokon járták be Kisvárdát a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola végzős diákjai.
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu



