

Tegnap délután Aknaszlatinára ért az a nemzetközi különítmény, akik egy uniós program népszerűsítésére vállalkoztak nem szokványos módon; a Tiszán evezve. A település kenyérrel, sóval és folklór előadással fogadta a megfáradt szakembereket. A rövid eszmecsere végén Aknaszlatina polgármestere ajándékot adott át, amelyet Kopasz József nagytárkányi településvezetőnek küld a tiszai csónakokon. A határon átnyúló küldemény még több mint 132 kilométert tesz meg a folyón, hogy pénteken eljusson a címzetthez. A program menedzsment szervezetek tízfős csoportja ezután Bustyaházáig evezett, majd tegnap este Husztra érkezett.
A munkácsi és a kisvárdai kórházak együttműködése
Szerdán (július 14-én) nemcsak beszéltek a határon átnyúló együttműködésekben rejlő lehetőségekről, de cselekedtek is. Három támogatási szerződés érkezett Husztra, amely több mint 1 200 000 eurót jelent a határtérség egészségügyi-, logisztikai-, és energia szektorának. A legfontosabbakért, a gyermekekért tesznek a városok és intézmények vezetői, orvosai, valamint gondozói. Az ukrán-magyar közös projektben a Munkácsi Gyermekkórház és a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház harcol az újszülöttekért, csecsemőkért. A kicsik megnyugtató állapotfelméréséhez diagnosztikai eszközöket szereznek be, a gyermekhalandóság visszaszorításáért pedig továbbképzik szakembereiket. Ukrán-magyar összefogással határon átnyúló közös Logisztikai Park épülhet hamarosan Beregdéda térségében. A Kárpátaljai megyei tanács képviseletében Brenzovics László alelnök írta alá a támogatási szerződést. Ezt követően megkezdődhet a munka, amelytől az együttműködő országok az üzleti infrastruktúra fellendülését várják. A kis- és középvállalkozók együttműködésének ösztönzésére elindított projekt a műszaki tervek készítésével és engedélyek beszerzésével indul. A park teljes tervdokumentációja két éven belül elkészül - ígérik a partnerek.

A nemzetközi különítmény, akik egy uniós program népszerűsítésére vállalkoztak nem szokványos módon; a Tiszán evezve.
Biomasszáért a határ mentén
Összefogtak a határ mentén a biomassza termelők és fogyasztók is. Több mint 380 ezer eurót nyertek el arra, hogy felmérjék a megújuló energiaforrás felhasználásának lehetőségeit mind a magyar mind az ukrán oldalon. A kísérleti telepen a biomassza előállításának és megtérülésének körülményeit vizsgálják, hogy megalapozott döntést hozhassanak a további fejlesztésekről.
Aláírták a szerződéseket
„Történelmi nap ez a mai. Az összes ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program közül most mi tehetjük meg elsőként, hogy a támogatási szerződéseket aláírjuk. Büszke lehet a térség és a programot lebonyolítók, hogy a nehéz munka gyümölcse először Kárpátalján érik be." - mondta dr. Szilágyi András, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség programirányítója.
Az ünnepélyes szerződéskötési ceremónián Dr. Baranyi András a VÁTI Nonprofit Kft.-ben működő Közös Technikai Titkárság vezetője mondott beszédet, majd szimbolikus ajándékot adott át a támogatott szervezetek képviselőinek. A sókristályhoz hasonló fejtörő játék a partnerkeresés és a közös projektvégrehajtás összetettségét jelképezi. A programmenedzserek, szerda délután, Nagyszőlősnél szálltak vízre és a tervek szerint ukrán idő szerint 16 órakor érik el a tiszaújlak-tiszabecsi határátkelőt. Most még csak ők evezhettek át a két országot elválasztó folyón, megszakítás nélkül, de az ENPI források nemsokára ezt a nehézséget is megoldják. A feltételrendszer kidolgozása után megkezdődhet az infrastruktúra kiépítése, a vízi túrázók nagy örömére hamarosan a vízen is átléphetjük a határt.
Határokat átívelő közös munka
Harmadik napja utazik a programmenedzserek csónakjában az aklasznatinai polgármester ajándéka, amelyet kollégájának, Kopasz József nagytárkányi polgármesternek küld. A titokzatos tárgy mibenlétéről csak annyit tudunk, hogy köze van a két település által érintett egykori híres Só úthoz, egyben jelképe a múltban gyökeret vert határon átnyúló együttműködéseknek. Tegnap (szerda) este ért Tiszabecsre a nemzetközi programmenedzser különítmény, s ma (csütörtökön) stílusosan a házasságkötő teremben beszéltek a hosszú távú gyümölcsöző és határokat átívelő közös munkáról. A Határ Menti Együttműködési Program most kiírt második pályázati fordulóját Tiszabecsen is a nyertes projektek sikereivel népszerűsítették. Szennyezőanyag semlegesítés, turisztikai együttműködés, munkaerő piaci- és kórházfejlesztés csak néhány a ma bemutatott sikertörténetekből, amelyek az ország egyetlen „háromhatáros" régiójában valósulnak meg.
Szabadabb vízi túrázás
A tegnapi nagyszőlősi vízre szállás után ukrán idő szerint 4 órakor ért a programmenedzser különítmény az ukrán-magyar határhoz. A két ország határőr- és vámhatóságaitól kapott egyedi engedélyek alapján az útlevelek pecsételése - kivételes módon - közvetlenül a Tisza parton történt. A közeljövőben azonban nemcsak a kivételezettek választhatják ezt a lehetőséget, hiszen hamarosan megkezdődhet a szezonális vízi határátkelő ukrán oldali kiépítése. A vízi túrázók már most nagy reményekkel várják az ENPI forrásból megvalósuló fejlesztést, hiszen az jelentősen megkönnyíti majd a kajakok, kenuk, rafting csónakok, vagyis a Tisza szerelmeseinek életét.
Ma délelőtt kilenc órától Tiszabecsen folytatódott a résztvevők tanácskozása.
Közösen a talajfertőzések ellen
A még elfogadható határértéket négyezerszeresen múlja felül a talaj-, a talajvíz-, és a belvíz szennyezettség az egykori vegyi kombinát területén Nagybocskón. A Tiszát is veszélyeztető károk elhárítására létrejövő ukrán-magyar együttműködés a történelmi szennyeződés elhárítására született. Az első lépésben felmérik a helyszínt, a károkat és kidolgozzák a terület rehabilitációjának módját. Az 1868 óta felgyülemlett talajfertőzés elhárításának fázisairól a lakosságot folyamatosan tájékoztatják.
Down-kóros gyerekekért
Csak attól félünk, amit nem ismerünk. Ez is lehetne a mottója a „Mindenkinek becsöngettek" elnevezésű projektnek, amely a kölcsönös megismerést és elfogadást tűzte céljául a Down-kóros gyermekekkel kapcsolatban. A projektgazdák egyedi és eredeti találkozók szervezését ígérik a témában, ahol alternatív oktatási módszereket mutatnak be és tanítanak majd a "megértés növelése" témakörben.
Közös turisztikai programcsomag
Több mint 400 ezer euróból gazdálkodhatnak a „bükki makkok". A kárpátaljai és bükk-miskolci partnerek akcióterveket dolgoznak ki páratlan idegenforgalmi adottságaik kiaknázására. A turisztikai programcsomagok megalkotásán túl, képzéseket is szerveznek és az elengedhetetlen marketing tevékenységről sem feledkeznek meg - számolt be a konferencián a magyar partner a Bükk-Makk projektről. A konferencián beszámolót hallhattak még a jelenlévők egy határon átnyúló természetvédelmi terület kialakításáról, amely a magyar Natúr Park folytatásaként születik meg román és ukrán oldalon, valamint hamarosan megkezdődhet annak a magyar-ukrán távmérő rendszernek továbbfejlesztése is, amely az árvízmegelőzés szempontjából ma aktuálisabb, mint valaha.

A Kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház főigazgatója, Harsányi Imre előadás közben.
( foto: Kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház )
Határokon átnyúló együttműködések
-„Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az egyetlen, három határt érintő, ezért speciális megyénk. A határ másik oldalán nagyszámú magyar él, ezért szeretnénk erősíteni a határon átnyúló kapcsolatokat, hiszen ez nemcsak nekünk fontos, de lakossági elvárás is. Az esetenként túlbürokratizált EU-s pályázatok többségével ellentétben a határ menti együttműködési programokat igazi sikertörténetnek tekintjük. A régió az elmúlt évben több mint 20 pályázatot adott be ilyen jellegű finanszírozási mechanizmusokhoz és örömmel mondhatom, hogy legtöbbször nyertünk. A határon átnyúló együttműködésre támogatást kapott a helyi televízió, a levéltár, a kórház és még hosszan sorolhatnám. Ezek a projektek és a közös sikerek bizonyítják: a határok nem elválasztanak!" - mondta Román István a megyei közgyűlés alelnöke.
Közös történelmünk
Lőrincz Gusztáv polgármester a házigazdaként köszöntötte a bemutatkozó projekteket, a városi és régiós vezetőket, valamint a Közös Technikai Titkárság szakembereit. A település pályázatairól a következőket mondta.
-„A Tisza partján bicikli utat építenénk. Az előző pályázatunkat forráshiány miatt ugyan elutasították, de nem adjuk fel, újra próbálkozunk. Sokan tudják, sokan még nem, hogy Tiszabecs arról is nevezetes, hogy itt vívták meg az egyik első győztes csatájukat a kurucok. A Rákóczi vezette sereg győzelmét minden évben, egy egyhetes rendezvénysorozattal ünnepeljük. Egy emlékmű és környéke igazi turisztikai attrakció lehetne kis ráfordítással. Következő pályázati terveink már ezt a projektet célozzák."
"Házasságok" kötettek
-Szimbolikus, hogy egy házasságkötő teremben vagyunk, hiszen a programunk révén a határ menti megyék is szoros, hosszú távú partneri kapcsolatokat kötnek - mondta dr. Baranyi András a VÁTI Nonprofit Kft-ben működő Közös Technikai Titkárság vezetője. Ezt követően a szakember ismertette a rendezvénysorozat céljait, jelenlegi állását és állomásait.
-Büszkén mondhatom, hogy tegnap Huszton - az ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Programok közül elsőként - támogatási szerződéseket írhattunk alá a nyertes pályázóinkkal.
Rendezvénysorozatunk másik célja, hogy a most bemutatkozó sikeres projektek újabb szervezeteket ösztönözzenek a pályázásra a most megnyitott második felhívás keretében is - mondta befejezésül dr. Baranyi András.
A konferencia után a szakemberek ismét hajóra szálltak és tervek szerint a titokzatos küldeménnyel Vásárosnaményig meg sem állnak.
( A Váti Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. sajtóközleményét a Kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház főigazgatója, Harsányi Imre bocsátotta rendelkezésünkre. )
forrás: Kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház
(kj)
Szólj hozzá a Kisvárda fórumon: Határokat átívelő közös munka
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu



