
Kisvárda vezető hír
Fesztiválhangulatban Kisvárda

A nyitó fanfárok felhangzása jelzi majd, hogy Kisvárdán több mint húsz magyar nyelvű társulat művészei lépnek fel, Szerbiából, Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából.
- A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza 2010. június 18-26. között 22. alkalommal rendezi meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. Fontos, hogy erre az időszakra Kisvárda ismét fesztiválváros legyen. Az itt lakók, valamint az ide látogatók érezzék, hogy egy olyan helyen laknak, illetve jöttek, ahol a kultúráé a főszerep arra az időszakra- kezdte tájékoztatóját Nyakó Béla igazgató.
A pénteki nyitó napon,- június 18-án- 18 órától a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza színháztermében az Újvidéki Magyar Színház társulatának előadásában, Madách Imre Az ember tragédiája című darabját láthatják a nézők. Az idei fesztiválverseny programjában tizenhat társulat tizenhét előadását láthatják a nézők. Az előadásokat Szűcs Katalin Ágnes kritikus válogatta a határon túli társulatok által 2009. április 10. és 2010. április 15. között bemutatott előadásokból.
Közel negyven előadás
Csak ízelítőképen, néhány a társulatok előadásaiból. Arad: Lovak az ablakban, Gyergyószentmiklós: Tél, Komárom: Három nővér, Anconai szerelmesek, Nagyvárad: Mauzóleum, Tanyaszínház: Különös ajándék, Újvidék: Az ember tragédiája, Színészkoncert, Újvidék Akadémia: Zsákutca, Leánynéző, Sepsiszentgyörgy M Stúdió: Hamlet, Sepsiszentgyörgy: Mizantróp, Figaró Házassága, Szabadka Népszínház: Safe Hause, Veszedelmes viszonyok. Székelyudvarhely: És a csellóval mi legyen?, Temesvár: Rosencrantz és Guildenstern halott, Ájlávjú, Beregszász: Ahogy tetszik, Marosvásárhelyi Yorick Stúdió: 20/20. Kassa: Valahol Európában. Marosvásárhelyi Egyetem: Körtánc, Szabadka Kosztolányi Dezső Színház: Szardínia, Marosvásárhely: A dög, Dunaszerdahely: Nagyidai cigányok, Csíkszereda: Liliom, Kolozsvári Egyetem: Patkányok, Szentivánéji álom, József Attila színház, Budapest: Csak kétszer vagy fiatal, Szatmárnémeti: Három nővér
Kísérő rendezvények
Az előadások mellett számtalan kísérőprogram is színesíti a fesztivált. Szombaton (19-én), 18.30-tól a Várszínpadon -az elmúlt évek hagyományait követve- Fábry Sándor műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. A vendég Badár Sándor. A korábbi évek nagy sikerű kurzusainak folytatásaként Sáry László zeneszerző, zenepedagógus, a budapesti Katona József Színház zenei vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára tart a fiatal színészeknek ritmus- és koncentrációs gyakorlatokból tréninget, mely nyilvános bemutatóval zárul.
Június 18. és 26. között rendezik meg a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválját. Kilenc napig lesz fesztiválváros, Felső-Szabolcs központja, Kisvárda.
( foto: Vincze Péter )
A zenekedvelők sem maradnak koncert nélkül, hiszen a fesztiválon fellép a Mobil Mánia. Újdonságként a fesztivál első három, valamint utolsó három napján a kora délutáni órákban az első előadások kezdete előtt az ecuadori Amawas indián együttes szórakoztatja a kedves vendégeket könnyed, lágy utcai zenével. De lesz kiállítás, Ignácz Rózsa színház- és egyház- és irodalomtörténeti gyűjteményéből, valamint a „napról-napra" kiállítást is megtekinthetik a vendégek, ahol a fesztivál elmúlt napjainak legjobb pillanatai lesznek egy csokorba összegyűjtve.
forrás: Vincze Péter
Szólj hozzá a Kisvárda fórumon: Fesztiválhangulatban Kisvárda
Hozzászólás
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu



