
Nagy érdeklődés közepette került sor a kisvárdai civil szervezetek, egyesületek találkozójára Kisvárdán, a Polgármesteri Hivatal nagytermében.

Nagy érdeklődés közepette került sor a kisvárdai civil szervezetek, egyesületek találkozójára Kisvárdán, a Polgármesteri Hivatal nagytermében.
A város egyesületei még soha nem voltak így együtt, „egy légtérben", a Hivatal berkein belül - tudtuk meg Lénárt Andrásné aljegyzőtől.
„Örömünkre szolgál, hogy Kisvárda több mint 60 civil szervezete ugyanolyan lelkesedéssel fogadta az Önkormányzat közeledését, mint ahogyan mi, hivatali dolgozók nyitottunk feléjük" - mondta az aljegyző asszony. Hozzátette: „Városunk egyesületei például a kultúra, a sport, a környezetvédelem, a rászorultakon való segítség minden olyan szegmensét érintik amire Kisvárdának, a környező településeknek és természetesen a városi Önkormányzatnak is szüksége van".

Kisvárda civil szervezeti nyitottaqk voltak az önkormányzat felkérésére.
A találkozó fő témája a karácsonyi ajándékozás volt: Kisvárda Város Önkormányzata ugyanis a december 18-i jótékonysági Karácsonyi Gálaműsor és a Karácsonyi Kavalkádban az iskolás gyerekek által árult kézműves termékek bevételét, valamint a Mikulás Gyárban összegyűjtött adományokat valóban a rászoruló gyerekeknek, családoknak szeretné szétosztani. Ebben kérték a szociális és támogató egyesületek segítségét, hogy összhangban dolgozva, valamennyi gyermeknek boldog legyen a karácsonya.

Lénárt Andrásné aljegyző és Leleszi Tibor polgármester.
( foto: korij )
„Valamennyi egyesület vezetője akár anyagi, akár természetbeni támogatásáról biztosította városunkat, ami hatalmas előrelépés Kisvárda fejlődése, valamint az egy közös célért való munkálkodás felé „- tájékoztatott Leleszi Tibor, polgármester.
A találkozó nem egyszeri alkalom volt, a Civilek és Egyesületek Kerekasztal Értekezletére ezen túl egy évben többször is sort kerítenek.
forrás: Durucz Gabi
(kj)
Szólj hozzá a Kisvárda fórumon: Együtt a civilek, egyesületek és a polgármesteri hivatal vezetői