

Csütörtök este Vásárosnaményban léptek partra a kalandvágyó programmenedzserek, akik ekkor a legnehezebb túranapon voltak túl, hiszen mintegy 65 kilométert eveztek a kényelmesre lassuló Tiszán.
„Fáradtak vagyunk- kezdte beszélgetésünket dr. Baranyi András a VÁTI Nonprofit Kft-ben működő Közös Technikai Titkárság vezetője. Ma (csütörtökön) nagyon meggyűlt a bajunk a szúnyogokkal, délután szinte elviselhetetlen volt a hőség, a hosszú nap végén, este pedig már fáztunk a vízen. De kíváncsian várjuk a holnapi (pénteki) bemutatkozó projekteket és remélem, hogy itt is találkozunk majd elszánt szakemberekkel, akik már, a most megnyitott második pályázati felhívásra készülnek. Nálunk az aknaszlatinai ajándék is, ami sokat utazott, úgyhogy már az egész csapat nagyon várja, hogy az őt megillető helyre kerüljön.
Közös történelmi emlékhelyeink
A mai napon (pénteken) rövid rendezvény keretében adták át a vízi túra jelképének számító ajándékot és hallgatták meg a helyi sikertörténetekről szóló prezentációkat. Folytatódik a Rákóczi Ferenc nevéhez köthető emlékhelyek megújulása, hála az uniós forrásoknak. A tegnapi nyertes csata helyszínét követően, ma bemutatkozott a „Gótikus út gyöngyszemei" elnevezésű projekt. Az előző programidőszakban nyerte vissza eredeti szépségét a kassai Szent Erzsébet székesegyházban található kripta, amely a nagy magyar Rákóczi hamvait őrzi. Most megkezdődhet az épület nyugati kapujának rekonstrukciója is - jelentették be a mai konferencián.
Élni a lehetőségekkel
Szó esett a szlovákiai Eperjes megye területén zajló útfelújítási projektekről is, amelyek a 2004-2006 évi programidőszakban kezdődtek és a jövőben is folytatódnak majd. A résztvevők itt is - ahogyan a teljes konferencia sorozat alatt - hangsúlyozták a programban rejlő lehetőségek sorát, hiszen a két- és háromoldalú stratégiai fejlesztések hosszútávon határozzák meg majd a határmentén élők életét. A mai rendezvényen részt vett Krisztina Forgácsová a budapesti Szlovák nagykövetség munkatársa, aki örömét fejezte ki a bemutatott projektekkel, a jelenleg zajló fejlesztésekkel kapcsolatban és reményének adott hangot, hogy az ENPI források által finanszírozott látványos fellendülés a jövőben is folytatódik a magyar-szlovák határszakaszon.

A térkép a sókristállyal.
( foto: Felső-Szabolcsi Kórház )
Az együttműködések hasznossága
-Hiszek abban, hogy a határ két oldalán valódi és hasznos együttműködések alakulnak ki, jó projektek születnek, és látványos eredményeket hoz a programunk - mondta Adam Kamensky a Közös Technikai Titkárság szlovák programmenedzsere. Az első pályázati ciklusban 29 szlovák részvételű (ebből 11 esetben Szlovákia a vezető partner) pályázat került támogatásra, közel 850 ezer euro értékben, ami igazán szép eredmény. Magam és munkatársaim nevében sok sikert, kitartó munkát kívánok és ígérhetem, hogy minden segítséget megadunk a továbbiakban is mind a pályázóknak, mind pedig projektgazdáinknak - mondta befejezésül a szlovák szakember.
Célhoz ért a sólámpa
A rendezvényen Dr. Baranyi András a VÁTI-ban működő Közös Technikai Titkárság vezetője Kopasz József nagytárkányi polgármesternek átadta azt az ajándékot, amelyet az aknaszlatinai településvezető indított vízi útjára a hét elején. A harminc centis durva só tömbből kifaragott lámpa a két helység több évszázados kapcsolatát szimbolizálja, hiszen egykor az aknaszlatinai sóbányák kincsét itt a nagytárkányi sóházban osztották el újra, hogy a szélrózsa minden irányába elindulhassanak a rakományok.
Újra éledő hagyomány
-„Köszönöm a polgármester úrnak a kedves ajándékot. Nagy nap nekünk ez a mai. Részben azért, mert újjáéled egy hagyomány, ha csak szimbolikus mértékben is, másrészt, mert hasonló problémákkal küzdünk s mindannyiunk számára nagy lehetőségek rejlenek a határ menti együttműködésekben." A lámpa végül a nagytárkányi Só-múzeum központi részén lelt méltó otthonra - mondta Kopasz József polgármester.
A programnépszerűsítő vízitúra ma Nagytárkányban véget ért, de a határ szakaszokon, sok helyen a nagy, közös munka csak most kezdődik el. A sikerre való tekintettel a szervezők már most azon gondolkoznak, hogy hagyományteremtő jelleggel jövőre és azután is visszatérnek.
A gazdasági, társadalmi fellendülést célzó programra nemcsak állami,- és önkormányzati intézmények, non-profit szervezetek, kistérségi társulások pályázhatnak, de környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, nemzeti parkok, egyetemek, kamarák, turisztikai szervezetek, munkaügyi központok is. Az első pályázati felhívás keretében 13,3 millió euró ENPI forrásra lehet pályázni, most összesen 14 millió euró áll rendelkezésre. A leendő partnereknek 2010. október 26-ig van idejük arra, hogy ötleteiket kidolgozzák.
forrás: A Váti Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. sajtóközleményét a Kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház főigazgatója, Harsányi Imre bocsátotta rendelkezésünkre.
(kj)
Szólj hozzá a Kisvárda fórumon: A célhoz értek a vízitúrázó programmenedzserek
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz



